Hosszú utamon, viharban
karcolja arcom,vízszintes
mint ráspoly, alig látok
burnuszom védi arcom
semmibe révedek, homály
napkorong, sejtem irányát
be-bedőlök reménytelen
jobb alá hanyatlanom
markomból mint homokóra
kicsúszik, ami még folyhat
emlékálmok simogatnak
finoman felemelnek, felhők
fodrai nedvesítenek
valami kellemes jön tőled
tündérek csend éneke szól
ha kibírom, még táncolok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése