Csoóri Sándor: Várakozás a tavaszban

 

Ide várlak ebbe az idegen faluba.
Harangoznak s már nyílnak
a törpe margaréták.
Elindulnak az első méhek is földközelben,
mint fáradt aranyásók.


A szádra gondolok reggel óta,
összeharapdálható nyakadra –
a tüzes fűzbokrok mögött
akkora ég kezdődik, akkora rét,
mire végighemperegnénk rajta, meg is halnánk.


Tél után, kórház után,
tudom, a bőröd is idevágyik,
mind a tíz ujjad idesiet,
megviselt szemed is már zöld lombbal tömné ki magát,
virágkoncoló, sűrű széllel.


Fülelek, hallgatózom. Újra megszeretem a vonatcsattogást
miattad, mint a századforduló ámokfutói.
Várlak, gyere! A sejtfalak átforrósodtak már
s a verebek is az első, átmelegedett porszemeket
kapkodják föl a földről.