A When-hu és a Csing-hu sarkán a kalapom alól
vékonyan kinézek jobbra-balra, jönnek a papucsok
selymes fürge vékony lábaktól a lassú ráncosokig
a nap kemény árnyéka besötétít, nem lát senki
amott a piros tetőn, a bajusz sarkon madár illeg
az ablak épp nyílik egy hívó hang sincs itt nekem
számban reggel óta mint lelkemben az emlékek
gyűlik a tó vize, Ven Huang szépséges völgyeiben
hirtelen szükség az embernek, festett csésze
pár méterre , ez megszokott, innen köptem bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése