Az értelem, ahogy megy lefelé
átugorva fokokat, siet minek?
hazug, mindenkinek, barátnak
ellenségnek, szerelmének,
csak éppen a tükörnek nem.
Alig láttalak, tudod a levegő
mélyen beszívom az éjjelt
fordulj már ide, Hold meg Te
inkább rád nézek , kell valami
kölcsönbe de visszaadom
megigérem, valami lágy, édes
álmodban a véletlen kisérjen.
Hogy símulsz elő
fehérség és báj
csak éji ború
néha felcsapja állam
nézz fel, a világra
egy kezet várok, ujjat
megbillenti kő arcomat
nézzem megint fönn
a szikrázó csillagokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése