Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis könnyű termetedet,
Fekete hajadat, fehér homlokodat,
Sötét szemeidet, piros orcáidat,
Azt az édes ajkat, azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése magában élvezet,
Szeretem lelkednek magas röpülését,
Szeretem szívednek tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz és ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod s könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Amint embernek csak szeretnie lehet.
Kívüled rám nézve nincs élet, nincs világ,
Te szövödől minden gondolatomon át,
Te vagy érzeményem mind alva, mind ébren,
Te hangzol szívemnek minden verésében,
Lemondanék minden dicsőségről érted
S megszereznék érted minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam, nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz, én is azt akarom,
Nincs az az áldozat, mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod annak veszteségét,
Szeretlek, kedvesem, szeretlek tégedet,
Mint ember még soha, sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek, hogy majd belehalok,
Egy személyben minden, de mindened vagyok
Aki csak szerethet, aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád, szeretőd, testvéred,
És egy személyben te vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom, szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szívemmel, szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár díj avagy dicséret,
Nem engem illet az, egyedül csak téged,
A dicséretet és díjat te érdemled...
Mert tőled tanultam én e nagy szerelmet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése