Hallani, ahogy a kavicsos útról belém lépsz,
ideig-óráig eltűnsz, majd a kéz-
fejemen keresztül előbukkansz újra.
A mozdulat, ahogy pénzt dobok a kútba
a tied is lehetne. Azaz tulajdonképp
a tied is, valamiféle homályos és szép
birtokviszony alapján...
...............................Mit is mondhatnék
még neked? S én mondanám-e,
ha egyszer a hangomba harcoltad magad?
Nem, ez így nem igaz: oda én karcoltalak.
Bennem szerteágazhatsz (ha akarsz),
alkothatsz összefüggő rendszert, mint a karszt-
hegységek vizei. Vagyis alkothatnánk: te meg én.
Jutna még eszembe szó, de nem mondok mást,
dicsérje csend az örökös egymásba hatolást.
Csendül a pénz is a kút fenekén.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése