Ó, édesem, nézd, milyen gyönge lettem!
Amennyi átkot már egymásnak küldtünk,
míg ily halálosan összekerültünk!
Ó, mennyi rosszat tud az ember hinni,
ha méz helyett könnyet kell néki inni!
Ó, mennyi rosszat, sok feketeséget;
kormos liliomról gonosz meséket.
S hogy lép az átok ki a hetyke szájon,
hogy kedvesünk szívére sújtva, szálljon.
És várjuk, hogy az alázatba esve
szétnyílt szívét elküldi majd egy estve.
Ó, esték, esték, szörnyű, szörnyű esték!
A sötétségtek nincs leírni festék.
És nincsen száj, amely azt eldalolja,
hogy búg a szív, sötét sarokba dobva
És nincs a toll, amely leírni tudná,
hogy lesz a szív szolgábul újra úrrá.
És büszke úrból mint lesz újra szolga,
ki dudorászva jár, mert jól megy dolga...
A mi szerelmünk éltető betegség.
Földnek forgása, égi végzetesség.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése