Gát István: Maradj velem

Maradj velem, ha utcák vadonában,

nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok

és összefog mindenki ellenem,

bűn buktatóin ne botoljék lábam,

védőn, mint vándort ráboruló lombok,

takarj be s fordítsd befelé szemem.

Maradj velem s kísértetes magányom

rémségeit rámzúdulni ne engedd,

nincs hajladozóbb nádszál kívülem

s ha lelkem tépelődve sok talányon

testem törékeny cserépben szenved:

szép szavaira nyisd meg a fülem.

Maradj velem, ha úttalan utakra

terel a képzelet vad vágtatása,

ha nyugtalan szív tétován vezet

s kalandok fényei után kutatva

nyugalma sírját esztelenül ássa:

tedd homlokomra hűsítő kezed.

Maradj velem, ha elragadna lázam,

fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,

sötétre szürkít már az alkonyat,

mind mélyebbre kell magam alázzam

s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:

te szólj helyettem s vedd el hangomat.

Maradj velem, ha éj sötétül kinn-benn

és benne elmerül és semmivé lesz

dal, ifjúság, barátság, szerelem,

ha mindent elhagyok és elhagy minden:

örök szépségre s ifjúságra élessz

s maradj örökre Te, csak Te velem.