és sápadt homlokom kezedben nyughatott,
mivel beszívtam én nem egyszer drága lelked
lehelletét, e mély homályú illatot,
mivel titokzatos szived nekem kitárult,
s olykor megadatott beszédét hallanom,
mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult
szemed szemem előtt és ajkad ajkamon,
mivelhogy sugarát üdvözült főmre szórta
örökké fátyolos világú csillagod,
és nyaradból lehullt egy gyenge szirmú rózsa,
amelyet életem árja elringatott,
most azt mondhatom az időnek, míg továbbszáll:
- Vágtass, ha jólesik! Az én időm örök!
Vidd hervadt csokrodat magaddal: szebb virágszál
nyílik lelkemben, azt soha le nem töröd!
Nem dönthetik fel a friss vízzel teli korsót
vad szárnycsapásaid. Minden hamud kevés:
lelkemnek lobogó máglyáját ki nem oltod!
Szerelmes szívemen nem győz a feledés!
(Kálnoky László)
Remek a képi, verses és zenei összhang az utóbbi két nap válogatásaiban.
VálaszTörlésKöszönöm, Örülök, hogy tetszik!
VálaszTörlésÜdvözlettel:
Muallimat