Sárközi György:Virágok beszélgetése

- Külön indákon tekeregve bús virág voltam,

bús virág voltál,

köszönöm,hogy nagy bolygásodban mégis - mégis

hozzám hajoltál.

Ideges,keringő kacsokkal akkor futottál mellém

éppen,

mikor már - már alákonyultam sötét levelek

hűvösében.

-Külön indákon tekeregve bús virág voltam,

bús virág voltál,

köszönöm, hogy nagy magányodban mégis - mégis

hozzád karoltál.

Már - már sírósan becsukódó kelyhedet rám nyitottad

önként,

s lelked lelkembe átejtetted,hogy ott forogjon

csípős könnyként.

Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi,

nyugtalan virágok,

kergetőzve s összeborulva,mint tengeren játszó

sirályok,

rázkódva forgó viharokban,bukdosva pergő

jégesőkben,

idegenül tán mindörökké,de mindöröktől ismerősen.

- Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi,

nyugtalan virágok,

megtört gőgben összeakadva,mint száműzött,

koldus királyok,

s úgy nézzük egymást szomorúan,kíváncsian s

mindent tudóan,

mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.